Rólunk mondták

Itt olvashatsz a CSE Australia már Ausztráliában tanuló és dolgozó, vagy már letelepedett ügyfeleiről.

Kálócz Géza

Szóval, amit szeretnék "elmondani" a velem történtekről remélem segíteni fog azoknak az embereknek, akik gondolkodnak a kitelepülésen.

Tovább

Bali Barbara és családja

2015 őszén döntöttük el, hogy Ausztráliába szeretnénk költözni. A legnagyobb szerencsénk az volt, hogy a CSE Ausztráliával vettük fel a kapcsolatot a szervezés kezdetekor...

Tovább

Ivanov Péter

Mérhetetlen profizmus, hatékonyság és villámgyors ügyintézés: ezek jellemzik a CSE Australia-t, és ezen belül a cég lelkét és mozgatórugóját, Editet.

Tovább

Szabó Gábor

Írnék pár sort Nektek erről a cégről, hogy miért pont őket válasszátok! Körülbelül két éve intézik az ügyeimet, de panaszra semmi okom, mindent megtettek, hogy könnyebbé és szebbé tegyék az ittlétemet.

Tovább

Sütő Emese

2007-be jöttem ki először Ausztráliába tanulóvízummal. Akkor meg nem gondolkodtam az itt maradáson, mert úgy gondoltam ezt nem lehet megoldani,vagy is ha lehet is túl bonyolult.

Tovább

Tuba Noémi

Edittel és a CSE Australia-val 2010 vége felé találkoztam egy barátnőm által, akinek szintén Edit intézte az akkori szponzorvízumát...

Tovább

Plósz Brigi

A CSE Australia-val még Magyarországról vettem fel a kapcsolatot Skype-on keresztül, mielőtt kiutaztam Sydney-be...

Tovább

Pálos-Conti Réka

Először 2010 szeptemberében érkeztem Sydney-be, eredetileg nyelvet tanulni, mint sokan mások...

Tovább

Pócsik Bernadett

A CSE-Ausztráliának hála, már én is a tanulóvízum boldog tulajdonosa vagyok.
Mielőtt megtaláltam a CSE Australia csapatát, 3 különböző ügynökségnél voltam... Sajnos a hozzáállásuk és a kifogásuk, hogy miért nem tudták intézni a vízumom... nagyon frusztráló volt és nevetséges, illetve nagyon távol állt a profi, szakmailag elfogadható munkától.

Tovább

Keresztesi Csilla

Tapasztalataim a CSE Ausztraliával a maximális segitőkészség és bizalom. Mindig szakmailag pontos, naprakész információt kaptam, amivel biztos voltam, hogy a hosszú, nehéz utat siker koronázza...

Tovább