Rólunk mondták

Szili Ádám

Már régóta gondolkodtam rajta, hogy kicsit utazva a világban, angoltudásomat tökéletesítsem. 2012 nyarán el is döntöttem, hogy nekivágok. Mintegy 3 hónapos internetes kutatás és ismerősökkel történt egyeztetés után Ausztrália mellett döntöttem. A legtöbb jó pontot ez a kontinens kapta a listámon, de főleg a jó idő miatt jöttem! Szóval egy már kint élő ismerősöm ajánlotta nekem a CSE Australia csapatát, mert ő is velük intézte a vízumot stb. Felkerestem az oldalukat, ami elég meggyőző volt, így elmentem egy előadásra. Sok hasznos információt hallottam Edittől az addig gyűjtöttek mellé, így telefonon kértem Csabától időpontot egyeztetésre, hogy mit, hol, mikor, merre, meddig, kivel....stb. Hamar meg is volt a megbeszélés, ahol a kérdésekre a választ megkaptam, kiválasztottam sulit, a kért adatokat beszolgáltattam és ők pedig precíz módon és zökkenőmentesen elintéztek nekem mindent. Timivel folyamatosan tartottam a kapcsolatot, ha kérdés volt szívesen segített és kb. novemberben meg is volt a vízumom. Ezután csak az indulást kellett kivárnom, mert én csak 2013 januárjában indultam. Már kb. 3 hete itt vagyok, minden a megbeszéltek szerint történt, Attila várt a reptéren, majd másnap Andi és Magdi segített elintézni azt, ami még szükséges volt. Azóta nyomom a sulit, új embereket ismerek meg a világ minden tájáról, strandolok, igyekszem munkát találni, hogy az ittlétemet fedezzem belőle és a továbbit majd hozza a jövő. Aki szintén Ausztráliára vágyik, nyugodt szívvel ajánlom a CSE Australia csapatát, 100%-ig megbízhatók. Köszönöm a figyelmet és sok sikert mindenkinek.

Vissza