Rólunk mondták

Rajz Juli

Nagyon meg vagyok a CSE Australiaval elégedve, ezért is bérlek tőlük szobát már több mint egy éve. Igenis számít, hogy az ember magyarul folyékonyan beszélő cégtől bérel szobát Ausztráliában, ez egyfajta biztonságérzetet nyújt ebben a kulturális sokféleségben, ami Sydneyben rázúdul az emberre. Az is rengeteget számít, hogy korrekt szerződés van, de mégis rugalmas bármilyen változást illetően. Rengeteg olyan esetet hallottam, amikor osztálytársaim, ismerőseim nem kaptak vissza letéti díjat, vagy hónapokkal később veszekedés árán sikerült csak visszakönyörögni a saját pénzüket. Ez veletek soha nem fordulhat elő. A CSE Australia nagyon népszerű az „international” diákok körében nem csak a magyarok között. Lépten-nyomon megismerkedek osztálytársakkal, akik szintén tőletek bérelnek szobát. A szobák árai megfelelnek a Sydneyben kialakult piaci viszonyoknak, ellenben sokkal színvonalasabb szolgáltatást nyújtotok. A szobámban minden teljesen új volt, amikor beköltöztem Maroubrára: tiszta, rendes szoba, megvetett ágy várt a 30 órás repülőút után! A legtöbb szálláson amúgy örülhetnél, ha egyáltalán van ágy, nemhogy ágynemű és ágynemű huzat, de az szinte biztos, hogy a szobádat neked kéne kitakarítanod. Nagyon sokat számít - amikor "kiszakadsz" idegenbe - egy másik - földrészre ahol az esetek többségében (pl az én esetemben is) egyetlen embert sem ismersz - normális, kulturált körülmények között tudsz lakni, nem pedig összetörve kérdezed magadtól egy koszos lyukban, hogy mit is keresek én itt tulajdonképpen? :) A CSE Australia házakban mindenkivel egyenrangúnak érezheted magad, mindegy mikor jöttél vagy meddig maradsz.

Vissza