Rólunk mondták

Beke Norbert és Mikó Rebeka

2015 szeptemberében kezdtünk el komolyabban gondolkodni azon, hogy merre is lenne érdemes elindulni. Nem volt egyszerű döntés, a hónapok során számos ország, és letelepedési ötlet számításba jött. Végül, minden részletet és lehetőséget mérlegelve Ausztrália mellett döntöttünk. Alapvetően ez az ország rendelkezett mindennel amit elvártunk egy országtól. Objektív versenyben nyert a többivel szemben. ( Sose gondoltam hogy egyszer Ausztráliába költözünk, de látjátok, itt vagyunk, és egyáltalán nem bántuk meg, de ne rohanjunk előre ). Tehát, a terv összeállt, viszont a bevándorlás, letelepedés, és úgy egészében nézve egy kontinens váltás nem annyira egyszerű feladat. Gyorsan kristály tiszta lett, hogy szükségünk lesz valakire, aki segít. Mi egy olyan ismerősünk útján kerültünk kapcsolatba a CSE-vel, aki már sikeresen kijött az ő segítségükkel. Személy szerint bizalmatlan típus vagyok, de abszolút segítőkészek voltak, minden kérdésünkre válaszoltak, és mindenben segítséget nyújtottak nekünk.
Diák vízum helyett e-visitorral indultunk útnak, mivel ezt javasolta nekünk a CSE. Bevált a terv, kevesebb mint két hét alatt megkaptuk a várva várt papírt, és most már büszke tulajdonosai vagyunk a diák vízumnak.
Mivel dióhéjas történetnek tervezem, így tartom is magam ehhez. Záró gondolatnak még csak annyit, hogy remek ország, hatalmas kiaknázatlan lehetőségekkel. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Vissza