Testimonials

Nora Budai

Kedves olvasó,
2013 augusztus 9-én landolt a gépem Brisbane-ben, és tanulóvízumra szerettem volna cserélni a turistavízumomat, amivel jöttem. Kis idő elteltével beláttam, hogy ez egyedül nekem túl nagy falat, hiába is áll mögöttem egy kedves család. Elkezdtem hát ügynökök után érdeklődni a Magyarok Ausztráliában Facebook csoportban. Fél órán belül minimum 10 üzenetet kaptam, és pár komment is érkezett, amiben mindenki a CSE Australiát ajánlotta.

Másnap fel is hívtam Andit, és világossá vált minden kérdéses pont az ő magyarázata által. Nagyon segítőkész volt, mindent elintézett, és mindezt kedvesen, lelkesen, ráadásul kifejezetten gyorsan! Megnyugtató érzés volt, hogy bármilyen kérdéssel fordulhattam hozzá, és mindig tudtam mi lesz a következő lépés, nagyon profin és korrekten jártak el! Amikor Edit beadta a vízumot már csak várni kellett, ami azt hiszem életem leghosszabb 1,5 hete volt, de Andi és Edit biztosított róla, hogy minden rendben lesz, és igazuk is lett. Köszönöm még egyszer az odaadó munkátokat és hogy segítettetek megvalósítani egy régi álmomat!

Nyugodt szívvel tudom ajánlani bárkinek a CSE Australiát, mert ők egy valóban profi ügynökség, ami nagyban befolyásolja a vízum végeredményét!

Back