Testimonials

Katalin Laszlo and Saci Cziko

Ezúttal szeretnénk (ismét) köszönetet mondani a CSE Australia lelkes csapatának. Történt ugyanis, hogy július 01-ével törvénymódosítás volt a vízumdíjak terén, és ezt kemény bő egy héttel az új díjak változása előtt jelentették be. Mivel augusztusban járt le az első vízumunk, ezért a hosszabbítás aktuális kezdett már lenni, de nem gondoltuk, hogy 1 hét áll a rendelkezésünkre. Ezalatt a rendkívül rövid idő alatt sok dolgot kellett megbeszélni, illetve elintézni Editékkel. Ide értve a vízum típusának kiválasztását, az egészségügyi biztosítás rendezését, a szükséges dokumentumok beszerzését, fordíttatását, a jelentkezési lapok kitöltését, beadását, a szükséges díjak befizetését stb. Tudjuk, hogy milyen sokat dolgozott a stáb, hogy minden sikerüljön, és az utolsó pillanatban be tudják adni a vízumkérelmet. Nagyon köszönjük az áldozatos munkát (és a sok éjszakázást), mivel megkaptuk a vízumot, amivel már 2017-ig biztosan itt maradunk Ausztráliában. Tényleg csak a legjobbakat tudjuk mondani a CSE Australia-ról, mivel mindig a „tutit” mondják, mindig, mindenben lehet számítani rájuk (ez már többször bebizonyosodott), és a díjazásuk is verhetetlen (ennél már csak az lenne jobb, ha Ők fizetnének).

Back