Rólunk mondták

Unyatinszki Tamás

"2009-ben jártunk először a világ másik felén. „Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.” Annyira más, mint Európa, hogy elhatároztuk egyszer mindenképpen ki kell próbálni milyen itt élni. 2012-ben született meg az elhatározás, hogy nekifutunk a vízum megszerzésének, miután a Nyelvparádén átbeszéltük a lehetőségeket Edithékkel. A kétnapos – Edith által tartott - tájékoztató végighallgatását követően, megszilárdult bennünk a meggyőződés, hogy velük jó kezekben leszünk. Alaposan körbejártuk milyen esélyeink vannak az állandó lakosi (PR) vízum megszerzésére az életkor, végzettség, munkatapasztalat, nyelvismeret fényében. Fontos szempont volt számunkra, hogy a döntés meghozatala előtt a nehézségeket és a lehetséges buktatókat is átbeszéltük, így alaposan meg tudtuk fontolni, hogy vállaljuk e a nem éppen rövid vízumkérelmezési folyamattal járó megpróbáltatásokat. Nem bántuk meg, hogy velük vágtunk bele ebbe a kalandba, ugyanis 1 éve már Brisbane vendégszeretetét, az óceánpartot és a közel örök napsütést élvezzük.
Csak ajánlani tudjuk a CSE Ausztráliát."

Vissza