Rólunk mondták

Sütő Emese

2007-be jöttem ki először Ausztráliába tanulóvízummal. Akkor meg nem gondolkodtam az itt maradáson, mert úgy gondoltam ezt nem lehet megoldani,vagy is ha lehet is túl bonyolult. Most már így utólag visszanézve, "tök könnyű" volt. Persze ezt köszönhetem a CSE Australia csapatának, pontosabban neked Edit: KÖSZÖNÖM!!!!
2008- ban rövid otthon tartózkodás után újra kijöttem, ismét tanulóvízummal, amit nagyon nehezen kaptam meg.
2009-ben egy közös ismerős által tudtam meg Edit telefonszámát. Már az első találkozás alkalmával tudtam, hogy szakértő kezekben lesz a sorsom.
Ő más volt, mint a "Többi", értitek, mire gondolok, semmi kertelés, semmi mellébeszélés.
Teljes mértékben szabad kezet adtam neki én csak azt akartam elérni, hogy ne keljen iskolát fizetnem és legálisan, szabadon élhessek itt Ausztráliában.
Edit több szempontot is felmért, nekem a munkám miatt is lett volna maradásom, de Ő másként döntött.
Azt kell mondjam, hogy jól, vagyis nagyon jól! Ma már sima utam van az Ausztrál állampolgárság felé, mivel permanent státuszomat 2012 márciusban megkaptam.
Ennél szabadabban már nem lehet itt lenni!!!!!!!!!!!
Profi munka volt, és profi csapat végezte.
Még egyszer Köszönöm mindenkinek, CSE Australia!

Vissza