Rólunk mondták

Nora Sevenyhazi (Budai Nóra)

"Ausztráliához 3 dologra van szükséged. Pénzre, kitartásra és a CSE Australia csapatára! Már a tanuló vízumomat is a CSE Australia rendezte kicsit kevesebb, mint 2 évvel ezelőtt. Mivel nagyon lelkiismeretes minden egyes tagja a csapatnak maximálisan meg voltam velük elégedve, ezért nem volt kérdés hogy a továbbiakban is ők képviselnek majd. 2014 júliusában adta be Edit a partner vízumomat, amit most májusban meg is kaptam. Ugye az első dolog a pénz volt, mivel minden vízumnak borsos az ára. Az én esetemben hosszú volt a várakozási idő, és ilyenkor az ember mindenféle fórumokat olvas, na meg tájékozódik hasonló sorsú magyaroktól. Rosszabbnál rosszabb történeteket olvastam és hallottam. Itt jön a kitartás, amihez az erőmet a férjemből és Edit nyugtató szavaiból merítettem. És a harmadik ugye az ügynökség, mert lehet akármennyi pénzed, és lehetsz iszonyatosan kitartó is, ha az ember, aki képvisel téged ostoba! Hál istennek a sok negatív vélemény amit olvastam és hallottam engem nem ért utol Edit tudásának köszönhetően! Nagyon hálás vagyok az egész csapatnak a munkáért és a sok támogatásért! Bárki, aki ügynökség után kutat és olvassa ezeket a sorokat nyugodtan hátradőlhet a székén, ugyanis nem kell tovább böngésznie, megtalálta a legjobbat, a CSE Australia csapatát!"

Vissza