Rólunk mondták

Miloslav Juza és Stifán Réka

Tanulóvízummal érkeztünk Ausztráliába 2010. novemberében, amit a CSE csapata intézett nekünk. Akkoriban egy ismerősöm ajánlotta őket és úgy szólván vakon megbíztunk bennük, hiszen a kiérkezésünkig személyesen egyszer sem találkoztunk velük. Fél évvel az érkezésünk után adódott a lehetőség, hogy én is a csapatuk részese lehessek, így azóta én intézem a szállás és reptéri transzfereket illetve segítek a bankszámla-, telefon ügyintézésekben.
Milan a terveknek megfelelően elvégezte az egyetemet majd Edit segítségével már adtuk is be az állandó letelepedéshez szükséges papírokat, amit óramű pontossággal 3 hónappal a beadás után pozitívan elbíráltak, így Sydneybe érkezésünk 2. évének 3. napján PR vízum boldog tulajdonosai lettünk.
Több bevándorlási jogásszal (összesen néggyel) is konzultáltunk kemény $-ért, de nem sajnáltuk rá a pénzt hiszen a saját életünkről van szó és orvosnál is kikérsz több szakvéleményt. Hamar rájöttünk azonban, hogy Edit mérhetetlen tudásával egyik sem veheti fel a versenyt, hiszen ő mindig mindenre tudja a pontos választ, idézi a törvényeket és kűzd érted, ha kell.
Ahogy anyukam mondaná kösd fel a gatyád, mert az út a PR-ig nehéz és embertpróbáló, de annyira nagyon megéri! Edittel az oldaladon pedig sokkal egyszerűbb mint azt gondolnád!
Még egyszer, de nem utoljára, szívből köszönünk mindent!

Vissza