Rólunk mondták

Kokovay Éva

2013 telén már több, mint egy éve Németországban éltem, mikor eldöntöttem, hogy valamennyi időt Ausztráliában szeretnék tölteni. Fogalmam sem volt, hogyan kezdjek hozzá a szervezéshez, vagy hogy mik egyáltalán a lehetőségeim, ezért egyszerűen Google-ben keresgéltem, amikor rátaláltam a CSE Australia honlapjára. Tetszett az oldal, látszott, hogy olyan emberek dolgoznak itt, akik otthon vannak a témában, hiszen maguk is megjárták már ezt az utat, vagy még most is kint élnek.

Néhány levélváltást egy Skype-beszélgetés követett. Megkaptam minden információt, amire kíváncsi voltam, majd a szükséges papírok beszerzése után már kint is voltam Sydney-ben! Nagyon meg voltam elégedve, hiszen annyi dolgom volt, hogy időben kiérjek a repülőtérre, semmi mással nem kellett törődnöm – iskola, vízum, bankszámla intézés stb.

Nagyon örülök, hogy felkerestem a CSE Australia-t – olyan mértékű segítséget nyújtottak minden apróság intézésében, hogy nélkülük valószínűleg bele sem fogtam volna az egészbe.

Már lassan öt hónapja vagyok itt, és imádom!

Éva Kokovay

Vissza