Rólunk mondták

Klenovics Éva és családja

Hónapok óta fogalmazom magamban, hogy mennyi mindent fogok majd írni a CSE Australiaról és persze Edit munkájáról, ha megkaptuk a vízumot... erre itt ülök Ausztráliában, és 1 hónap után se hiszem el, hogy sikerült és csak egy jut eszembe – Edit csodát tett!

Gyakorlatilag mind a ketten tudtuk, hogy nagyjából a lehetetlent kell megoldania, de nem küldött el, amikor majdnem 3 éve megkerestem, hogy 2 gyermekemmel egyedül szeretnék nekivágni Ausztráliának. A kihívás nem a szakma és a végzettség volt, hanem a gyerekek külföldre költözésének engedélyeztetése.

De kezdjük az elején: a szakmai akkreditációhoz hónapokig dolgoztunk együtt Edittel – maximális precizitással és folyamatos egyeztetéssel segített, hogy összeálljon minden dokumentáció.

Közben már intéztem a magyarországi engedélyeztetést a gyerekeknek – mivel ez egy nagyon idő igényes folyamat, és bár Editnek ebben az ügyintézésben szerződésünk szerint nem lett volna kötelező segíteni, de végig mellettem állt és mindenben támogatott bármikor bármit kértek a magyar hatóságok.

Közben annak ellenére, hogy 1 év alatt mind első mind másodfokon megkaptam a külföldre költözés engedélyét, sajnos egy rágalmazás következtében Magyarországon és Ausztráliában is újratárgyalták az anyagomat, mivel a volt férjem megtámadta a szakmai akkreditációm hitelességet. Ezáltal sajnos Edit vízumügyintézői munkája is támadást szenvedett el.

De Edit nem ismer lehetetlent! A legnagyobb kétségbeesésemben is meg tudott nyugtatni, és segített összeállítani mind jogilag, mind szakmailag az ellenérveket a támadásra.

Sikerrel, ugyanis 2,5 év után mind a hárman megkaptuk a szakmai letelepedést Dél-Ausztráliába.

Csak pozitív tapasztalatom van mind Edit, mind a CSE iroda munkájáról. Miután megkaptuk a vízumot, még a repülőjegyet is és a biztosítást is tőlük rendeltem, mert nemcsak egy helyen, hanem kedvezőbb áron tudtam intézni mindent.

Edit munkájáról egy mondatban: ha van megoldás, Ő megtalálja, ha nehézségek várhatók, arról biztosan tájékoztat előre, és ha valamit tanácsol az ügyintézés során, azt érdemes megfogadni, mivel összetetten látja és átlátja a kis részleteket is egy olyan ügyben, ami annak, aki ebbe belevág, tényleg az egész életét változtathatja meg. A mai napig nem értem, hogy tud mind a két időzóna (10 óra eltérés) szerint azonnal válaszolni a kérdésekre, de ez maradjon az Ő titka – mindenesetre lenyűgöző!

Megéri-e a sok munka és a küzdelem!?! Ausztrália csodálatos, ha tudtam volna előre, hogy mi vár rám a vízumügyintézés során, akkor is belevágtam volna és akkor is csak Editet bíztam volna meg – de hogy Edit ezt hogy bírja azt nem tudom, biztos vagyok benne hogy a nehézségek inspirálják, szerintem külön szereti a kihívásokat. :)

Nem tudom elégszer elmondani és leírni, köszönjük Edit, köszönjük CSE!

Vissza