Rólunk mondták

Hudák Krisztina

Megálmodtam, célul tűztem ki, majd az E- visitor vízumommal 2017. február végén érkeztem meg Sydney-be angol tanulás céljából. A külföldi élet számomra nem volt újdonság, hiszen több európai országban is éltem már, mielőtt Ausztráliába utaztam. Érkezésem után pár nappal már megkezdődött az angol kurzus és ekkor úgy döntöttem, hogy folytatom a tanulást itt, Sydneyben, a Master of Business képzésen.

Március végén került beadásra a diákvízumom, melynek elbírálása csaknem 4 hónapot vett igénybe, ezért ez az időszak nagyon feszült volt számomra. Július közepe óta már diákvízummal élhetek itt. Remélhetőleg ez segít majd megalapozni a következő vízum igénylését, hiszen szeretnék letelepedni, mivel az elmúlt 5 hónap alatt megszerettem az országot. Természetesen ehhez egyre több ismerős és barát is hozzásegített, valamint a rengeteg élmény, amit a város pezsgése adott - az időjárásról nem is beszélve.

Még mindig hihetetlen számomra, hogy itt vagyok és belevágtam ebbe az óriási kalandba. Úgy gondolom, életem egyik legjobb döntését hoztam meg, mikor ezt az utat választottam. Szeretném megköszönni a CSE Australia csapatának eddigi munkáját a turista-, valamint diákvízumom, illetve az egyéb ügyek intézésében.

Vissza