Rólunk mondták

Gyamfiné Fornosi Klára

És mégis valóra vált....Itt élünk a tengerparton Ausztráliában, Adelaide-ben.
5 évvel ezelőtt született meg a döntés, hogy egy multikulturális társadalomban, melegebb, tengerparti környezetben szeretnénk felnevelni a lányunkat, távol a magyar állami oktatási rendszertől.
Sajnos majdnem 4 év elveszett amiért egy másik ügynökséggel próbálkoztunk, de egy kedves tanítványom hasonló kudarcok után ráakadt a CSE Ausztráliára Sydney-ben, akik rajta is segítettek.
Ekkor minden felgyorsult: Edit fél éven belül megszerezte a szakmaelismertetésem, és mivel a sors úgy intézte, hogy pont aznap fogytak el az államilag szponzorálható helyek a szakmámban, Edit és Csaba felkért, hogy amíg várakozunk a 2014. júius 1-i kvóta nyitásra, csatlakozzam a csapathoz, és segítsek felkészíteni az ügyfeleiket a 7-es IELTS-re.
Immár 3 db 8.5-ös IELTS vizsgával, és 14 év angoltanítással a hátam mögött, örömmel vállaltam a feladatot.
Fantasztikus folyamatosan látni, ahogy a tanítványaim álma valóra válik. És 2014.november 6-án én is sorra kerültem...Megkaptuk a letelepedést.
Azóta kissé önző módon az összes tanítványomat /barátomat a szomszédságomba invitálom, így máris kezdődhetnek a barbecue party-k. És Anna lányunk imádja a sulit !!!
Köszönöm nektek CSE Australia !!!!
Gyamfiné Fornosi Klára, Gyamfi-Fornosi Anna és Adams Akwasi Gyamfi

Vissza