Rólunk mondták

Blos Roberto és Zita

Több mint 15 éve született a gondolat, hogy Ausztráliában élnénk. Hosszas eredménytelen keresgélés és interjúzás után találtunk a CSE Australiára. A Skype-os konzultáción Edith első mondata az volt, hogy “így vagy úgy, kihozlak Benneteket Ausztráliába.” Megtört a jég!
Hosszú volt az út és elég nehéz, ami következik az se lesz könnyű. Sőt! Még sok fal és pofoncsapás vár ránk, de mi tudjuk, hogy ahová érdemes eljutni, oda nem vezet könnyű út. Egy dolgot megtanultunk, azt, hogy amikor igazán akarsz valamit, azt eléred, megtalálod az utat és megtalálod a megoldást.
Jelenleg Sydney-ben élünk, és amit eddig tapasztaltunk és láttunk, szavakban nehéz kifejezni, minden nap ér valami meglepetés, de egy dolog biztos, jó választás volt!
Ami a CSE-Ausztráliát illeti, köszönjük szépen az egész csapatnak a munkáját és hozzáállását. Első perctől, jelen pillanatig bármiben segítenek, 2 évig végigvezettek minket az idáig tartó úton és itt is tologatják a szekerünket. Köszönjük szépen Edith, Csaba, Saci, Ági és mindenkinek a segítséget, hálásak vagyunk minden ránk szánt percért.
Higgyétek el, a legnehezebb mindig az első lepés, elhagyni a komfort zónád, feladni a megszokott életed és a mindennapok rutinjából kizökkenni. Eladtuk az autónkat, a motorunkat, a bútorjainkat, mindenünk, és beköltöztünk 2 bőröndbe, ez volt a legnehezebb, a többi már ment magától.
Ezek vagyunk mi, egyszerű emberek, egyszerű álmokkal, nem aranyat keresünk, és nem bizonyítani akarunk, csak egy kicsit élni, egyszerűen, szabadon, szépen és megcsodálni a világot.
Roberto és Zita

Vissza