Rólunk mondták

Bergmann István

2011-ben döntöttünk úgy, hogy Ausztráliában szeretnénk új életet kezdeni. Sok ügynökséggel vettük fel a kapcsolatot, és csak hosszas keresgélés, rengeteg negatív tapasztalat után találtunk rá végre Editre és Csabára. Az első személyes megbeszélésre úgy mentünk, hogy valószínűleg nem sok esélyünk van rá, hogy megvalósítsuk az álmunkat az eddigi ügynökségi tapasztalatokból kiindulva, de már a megbeszélés alatt tudtuk, hogy jó kezekben vagyunk. Edit és Csaba nyíltan és közvetlenül, a lehetőségeket felvázolva, de mindig a tényekre támaszkodva tájékoztattak arról, hogy milyen irányban tudunk elindulni. Tökéletesen meggyőztek szakmai hozzáértésükről, egyértelmű és korrekt válaszokat adtak, megkaptuk tőlük a kellő bátorítást, de nem tápláltak bennünk hiú reményeket. Mindig elérhetőek voltak, és bármilyen kis dolog is jutott eszünkbe, ők készségesen segítettek.

Melbourne volt az úticél, tanulóvízum megszerzésével. A kérvényt olyan profin állították össze, hogy két nap alatt megkaptam a vízumot. A végeredményből kiindulva Bellának is nagyon köszönöm, hogy ilyen odaadóan és odafigyelve készítette el a beadványt. Még hosszú út áll előttem, de biztos vagyok benne, hogy Editel és Csabával tartani fogom a kapcsolatot, és a segítségükre fogok hagyatkozni a további ügyintézésnél is. Büszkén állíthatom, hogy szerencsés vagyok, hogy rátaláltam a CSE Australia-ra, mert nagyszerű emberekkel hozott össze a sors.

Számunkra mind szakmailag, mind emberileg bebizonyították, hogy vannak még olyanok, akik a “FAIR” szóra rászolgálnak.

Ezúton is szeretném megköszönni Editnek és Csabának a kitartó munkáját, mert biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem sikerült volna. További sok sikert kívánok nekik, mert megérdemlik!

Vissza