Rólunk mondták

Mózes Teodóra

Az én történetem 2018 augusztusában kezdődött, amikor találkoztam az ausztrál barátommal Santorinin . Az első perth-i utazásom után, úgy döntöttünk, hogy felfogadunk egy ügynököt, hogy segítsen megigényelni a partnervízumot. Kezdetben az angol nyelvtudásom nem volt olyan szinten, hogy eligazodjak a vízumrendszerben, és emiatt fontos volt számunkra, hogy olyan ügynök segítsen nekünk, aki mindkét nyelven beszél: magyarul és angolul.
Barátnőim Laura és Rebecca (akik minketten tanulóvízummal jöttek ki Ausztráliába a CSE Australia csapatával), ők mondták nekem, hogy a CSE Australia a legjobb választás.

Miután hazaértem Perth-ből, úgy döntöttem, hogy ellátogatok hozzájuk a budapesti irodába és részt veszek az előadásukon. Le voltam nyűgözve! Nem volt olyan kérdés, amit Edit ne tudott volna megválaszolni. Az előadás végén, azonnal kértem egy személyes konzultációt, hogy átbeszéljük a lehetőségeimet. Soha nem felejtem el Edit szavait: "Pakolj gyorsan Dóri! Épp időben vagyunk, hogy megigényeljük a partnervízumot, még mielőtt megnehezítik. Ha most elkezdjük akkor, még időben vagyunk." Edit nagyon profi volt, egyből a lényegre tért és teljesen őszinte volt a költségekkel, esélyekkel és lehetőségekkel kapcsolatban. 2019. április 6-án volt a megbeszélésünk és május 4-én már a repülőn ültem Ausztrália felé. A vízumügyintézés, gyorsan és gördülékenyen ment, ahogyan azt Edit ígérte.

Életem legjobb döntése volt, hogy aznap elmentem az előadásra. Edit és Gyöngyi teljes körű információval láttak el még a kiskutyám kiszállításában is. Edittel mai napig sokat beszélünk telefonon, és bármilyen kérdésre azonnal válaszol. (Akkor is ha nem a vízummal kapcsolatban kérdezek.)
Nagy elismeréssel és hálával tartozok CSE Australia-nak. Szívből ajánlom mindenkinek aki Ausztráliába szeretne utazni, nyaralás vagy kiköltözés szempontjából. A CSE Australia a legjobb!

Vissza