Hol jó születni?

„Warren Buffet, aki a világ 3. leggazdagabb embere (44 milliárd dolláros, azaz kb. 9812 milliárd forintos magánvagyonnal), valamint akit 2012-ben a Time magazin a világ legbefolyásosabb emberének nevezett, azt mondta, hogy minden jó dolog, ami vele történt, visszavezethető oda, hogy jó időben a jó országban látta meg a napvilágot.” – Economist

Az Economist (világvezető gazdasági hetilap) második alkalommal állította össze – első alkalommal 1988-ban – „Hova a legjobb születni?” (Where to Be Born) listáját. 2013-ban Ausztrália a lista 2. helyét foglalja el Svájc után.
A lista összeállításkor számos objektív szempontot (földrajzi elhelyezkedés, egy főre jutó GDP, megélhetési költségek, demográfiai helyzet, születéskor várható élettartam, az írni-olvasni tudók száma, stb.) és olyan, az Economist által kitalált szubjektív, mégis mérhető és jelentős szempontot is figyelembe vettek, mint például azt, hogy mennyire unalmas az élet az adott országban, vagy hogy mennyire fejlett a kulturális élet, stb.

Ausztrália által elért, igencsak előkelő 2. hely azért is meglepő és figyelmet érdemlő, mert amikor 1988-ban az Economist először készített ilyen listát, akkor Ausztrália a 18. helyen állt, holtversenyben Finnországgal és Új-Zélanddal. 2013-ra Új-Zéland a 7. helyre, Finnország pedig a 11. helyre jött fel, de még így is elmaradnak attól az elképesztő fejlődéstől, amit Ausztrália elért.

Az alábbiakban az Economist 1988-as és 2013-as listájából mutatnánk be néhány kiemelt országot, köztük Magyarországot is.

Országok 2013-as helyezés 1988-as helyezés
Svájc 1. 13.
Ausztrália 2. 18.
Norvégia 3. 13.
Hollandia 8. 10.
Kanada 9. 5.
Németország 16. 3. (NSZK)
Amerikai Egyesült Államok 16. 1.
Olaszország 21. 4.
Japán 25. 6.
Franciaország 26. 2.
Nagy-Britannia 27. 7.
Görögország 34. 27.
Magyarország 46. 24.

A fenti táblázatból mindenki levonhatja a maga következtetéseit, mi különlegesség gyanánt tettük közzé, mert szerintünk érdekes látni, hogy 25 év alatt mekkorát fordult a világ országainak helyzete.